A Lego egy remek, kreatív találmány, annak ellenére, hogy megvannak a maga korlátai, pont az elemek pixel-jellege miatt. Elég nehéz egy könyökben és térdben nem hajló, egységfejű, egységtörzsű figurába egy Rambót vagy egy Dzsémszbondot beleképzelni, különösen a jól megszokott kiegészítőik, a megfelelő fegyverek nélkül. Persze ez egy egészséges pszichikai fejlődésre szánt gyerek esetében abszolút anti-szempont (bár én annak idején építettem a legómennek pisztolyokat, puskákat). Volt. Mostanáig. Vagyis 2006-ig, amikor is a BrickArms Will Chapman agy-vajúdása során megszületett.
Nos, ők nem csinálnak mást, mint lego-kompatibilis élethű fegyvereket gyártanak, illetve sok esetben a figurákat is maguk csinálják, hogy James Bond ne úgy nézzen ki, mint a lego-kórházi lego-ápolónő egypetéjű ikertesója fura "szirénával" a fején (tudjátok, ami minden lego-figura sajátja volt, és arra pattintottad rá a sisakokat, parókákat, illetve az gátolt az épített autóba való beszuszakolásban), hanem legalább a másodlagos nemi jelleg kitűnjön.
Persze nem csak őket kapta el a gépszíj lego-témában, egész kis mini szubkultúra formálódott köré lelkes rajongókból (egy komplett szakmai blog foglalkozik ezekkel, javaslom látogassatok el az oldalra), ennek ellenére szerintem nem lehet feltámadásról és/vagy második hullámról beszélni (bevallom, nem kicsit nosztalgikus érzések fognak el a képeket nézegetve, a leendő gyerekemnek tuti fogok venni legót legott, csak hogy kiéljem önző vágyaimat). Személyes kedvenceim a Christoph Niemann által kreált new yorki életérzés lego reprodukciója, illetve a lego love parade/budapest parádé, egyszerűen mindkettő zseniális.
Nézegessétek szépen, és ámuljatok, mik vannak!
