A pokol kis gépzsoldosa

 2010.09.02. 15:15

Rendszerösszeomlás, avagy kék halál. Egy tipikus jelenség azok körében, akik számítógépet (pontosítok: Windowst) használnak, és amelyet, ha többször egymás után előfordul, idegösszeomlás követ. Ha most újraírnák az azonos címet viselő filmet (gondolom már nem Michael Douglas-szel), tuti ez lenne a végső ok, ami miatt egy teljes Rambó 1-2-3-nyi fegyverrel nekivágna gyalog a hazaútnak a gettón keresztül. Mindazonáltal véleményem szerint komolyan érdemes lenne kivizsgálni, hány százalékban munkahelyi, iskolai és utcai vérengzések kiváltó oka az említett jelenség, illetve a felnőtt lakosság körében hány dollármilliárdba kerül ezen betegek pszichiátriai kezelése.

Az éremnek természetesen két oldala van: a másikon állnak azok a diáktársak, kollégák, családtagok, stb., akik közvetlenül a fenti események kirobbanása előtt még a röhögéstől fetrengtek a földön, miközben a nevetés "tárgya" már a gépfegyvert vagy éppen a konyhakést tárazta. És íme az imént vázolt fiktív pokoli tréfa démoni segédeszköze:

A ketyere képes akár random időközönként, akár távirányításra előidézni a kék halált, így nem kell jelen lenned és fölöslegesen gyanúba keverni magadat, ha meg akarod tréfálni barátaidat, munkatársaidat, diáktársaidat, családtagjaidat, ellenségeidet (nem hagytam ki senkit?). Ráadásul otthon is elkészíthető egy kis elektronikai szaktudással, vagy simán az internet segítségével. Akit érdekel, hogyan, megtalálja a kütyü weboldalán.



Címkék: kütyü fegyver elmebeteg elektronikus szivatás

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyushop.blog.hu/api/trackback/id/tr382266490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása